Ennyi volt... befejeztük... egy ideig nem vagyok képes írni... bár úgysem olvasta senki...

Végre túl vagyunk egy fordulóponton... féltem hogy mi lesz, talán egy korrekt feltételt kaptam és azt hiszem így mindannyiunknak jobb lesz...

Másfél napot nem beszéltünk, hogy átgondoljuk az egészet... bár én szenvedtem... neki is hiányoztam, de azt mondta még el lett volna. Mindegy... a lényeg hogy ultimátumot kaptam... és bevallom, nem esett jól.

Nem tudom már hogy szeret-e, szerelemből... és félek hogy elhagy. Jobban mint bármitől... Nehéz írni is erről. Szóval azt mondta hogy vagy megváltozom és jó lesz minden vagy fejezzük be... Hajlandó vagyok megváltozni, viszont félek hogy kár lesz... mert így is elhagy... most ez lesz a rémálmom. Dejó.

Tomit nem sajnálom... szörnyen haragszom rá, de a lényeg hogy maga alatt vágta a fát. Egy kapcsolatba bekavarni sosem jó... főleg így, hogy szeretjük egymást... El akartad venni az életem, és ez nem esett jól... Szedd össze magad, beszélj másokkal... Már elegem van ebből a két hónapból, ami fájdalmat okoztál... Megsértettél, tönkretettél és nevetségessé tettél. Egyfajta barát voltál de ezzel nálam végeztél... Légy jó, és próbálj békénhagyni minket... mert eléggé önző voltál...

DE... ha mégis téged választ... hát... haragudni fogok. Őszintén. Vagyis nem mert halott leszek... és most ne úgy értsd. De éljetek boldogan, köszönöm hogy elvetted az életem, vigyázz rá...

Most nem megy az írás... egy balfasz vagyok... de szeretnék mindent helyrehozni Böbével és ezt nem adom fel.

Nem adom fel mert lehet nem vagyok egy erős jellem, de ezt nem hagyom kicsúszni a kezeim közül... Szeretlek és érzem hogy te vagy az igazi... akivel lenni akarok örökre.

Ma nagyon sírtam ettől a döntéstől... hogy miért? Nem tudom.
Félek hogy elhagysz, félek hogy hiába teszek meg mindent... Félek hogy mégis őt szereted... félek hogy az életem elveszti értelmét...

Most is olyan szomorú vagyok... és rájöttem hogy megint csak a válaszra fogok várni... lehet örökre, de akkor örökre várok...

De még nincs vége... nem adom fel. Szeretlek. Szeretni foglak. És minden olyan lesz mint régen. Olyannak kell lennie... Menni fog. Csak kérlek... ha elhagysz, hadd menjek veled :(
 

Félek hogy nem tehetem helyre... Kérlek bocsáss meg... kérlek maradj velem :(
Mert minden perc, amit nélküled töltök az olyan mint ha nem élnék...

De ez nem számít... a lényeg hogy te legyél boldog... én majd elleszek valahogy... lehet sosem tudok majd szeretni... de elleszek... vagy meghalok.... bárcsak meghalnék és vége minden fájdalomnak... vagy örökre részeg lenni, hogy ne érezzek fájdalmat...

Örökre szeretni foglak... még ha nem is ebben a világban. Szeretném hogy anyám értelmesen beszéljen velem... de rá sem számíthatok (: nembaj... csak ha egyedül leszek itthon hagyjon békén...

Holnap korán kelek, megyek sakkozni... Csupa idióta, akik okoskodnak, problémáznak... blabla... úgyhogy lehet hamar eljövök.
Remélem holnap kellemes lesz, veled. Kérlek legyél velem holnap is. Szeretlek

Szép estét!

Végre egy eseménydús nap... mondhatni kicsit elterelte a gondolataim... de aztán rájöttem hogy erősen kapcsolódott a dologhoz. Valahogy azt érzem rendet kell tennem magamban... és nem tudom milyen indítatásból de tettem ma pár dolgot ami segített kicsit... és most nem Tamásra gondolok és a szerelmemre hanem teljesen másra... a múltamra...

A múltra ami kemény volt de érzelemdús... és ma megelevenedett... jobban érzem magam. De az tény hogy ezzel nincs vége, mert itt én csak áldozat vagy szerencsés nyertes lehetek... semmi más... mégis lelkileg próbálom rendbe tenni magam és ez jó, nagyon jó. Két olyan emberrel vettem fel újra a kapcsolatot, akik a múltamban fontos szerepet kaptak. Két különböző okból viszont elfelejtettem őket... de legyünk objektívek.

Betti volt az a lány akit egy éve szerettem, és sajnos elég gerinctelen módon dobott... és bevallom az utóbbi egy évben szörnyű emlékeim voltak róla... életem legszarabb időszaka volt amikor el kellett jönnöm tőle... de bevallom, nem bántam meg mert sokat tanultam... és rátaláltam az igazi szerelemre... szóval sokat köszönhetek neki így utólag.
A lényeg hogy ma írtam neki egy levelet... nem tudom milyen indítatásból... nem akarom visszaszerezni, nem akarok veszekedni, nem akarom megoldani a lezáratlan dolgainkat... csak tudni akartam hogy hogy van... ennyi volt az egész... és ez nem csak bizonygatás, mert tényleg így volt... most legyek örökre mérges rá? kell ez bárkinek is? írtam neki... meglepetés volt hogy visszaírt... és egyből elnézést kért ami történt... ami jól esett, de őszintén szólva én már rég lezártam, és ekkor jöttem rá hogy már nem érdekel miért tette amit tett... már nem emlékeztem, csak a jóra hogy milyen fontos volt egykor nekem.

Pár levélváltás után megtudtam hogy az ő élete sem valami jól alakul de megvan... Szeretném ha rendbejönne neki minden, őszintén... Nem szeretném ha minden pasival úgy járna mint velem... Rájöttem hogy nem egy rossz ember ő, csak még gyerek volt... De az tény hogy a tüskét nehéz kiszedni a szívemből... csak hogy a szívem már nem az övé... nem akarm újrakezdeni vele, mert annak már vége... viszont jó volt tudni mi van vele és úgy beszélgetni mint két rég nem látott barát... nem éreztem magam hülyének, sértettnek, nem is akartam annak tűnni... szerettem volna kicsit lezárni az egészet és részben sikerült.

A másik személy Eszti. Akit máshogyan szerettem nagyon... ő egy igaz barát volt. Ott voltunk egymásnak amikor egyikünk mellé sem állt senki... és rájöttem hogy nagy hiba volt hogy elhanyagoltam egy idő után... nem volt felhőtlen köztünk a barátság, de aztán mindig kibékültünk... Viszont hozzám beköszöntött a szerelem és valahogy mindenkit elhanyagoltam... bár az egyetem is nagy részt vett ki belőlem... de az tény hogy ez nem volt szép tőlem... Most viszont elfelejtettük ezeket és úgy beszéltünk mint két jó barát... Mindketten megváltoztunk úgy érzem, és igenis szeretném ha újra barátok lennénk... Már nem olyan lesz mint régen de újra lehet valami, amit régen félbehagytunk...

Ez a két emlék, felszínre hozta hogy az élet rövid... és kár azzal elpazarolni hogy rossza a kedvünk, hogy nem beszélünk egymással... mivan ha egyikünk már nem lesz... mi van ha én már nem leszek...mert erre azért több esély van...

Nem azt mondom hogy most más lesz minden de igenis vannak barátaim, amellett hogy van egy nagyon szép, aranyos barátnőm, akit mindenkinél jobban szeretek... a szívemben sok hely szabad még és tudom kit hova fogok tenni...

És rájöttem hogy lehet ez a baj, Böbe nem tudja helyre tenni az embereket...

Arra is gondoltam hogy mi lett volna ha én nem lennék... vajon vele lenne? De nem így alakult, és rájöttem hogy lehet így kell lennie... lehet nem vagyok én a tökéletes számára de ha belehalok is, az leszek... Mert ezért élek, érte.

És most is nagyon hiányzik... nincs velem... és bármint megadnék ha érezhetném újra a haja illatát, az ölelését... az hogy átölel ha alszom... mert tudom hogy ezt tenné most...

Úgy érzem a mai napon kicsit újjászülettem... szeretnék visszaemlékezni a múltra, eddig leterítettem egy lepellel, és most szeretném lerántani azt róla... nem akarom beindítani, csak lerántani a leplet, hogy lássam milyen volt... és hogy megtanuljam milyen értékes is a múlt.

Ma eléggé demoralizált voltam... hogy miért... azért mert egy senkinek érzem magam.

Úgy érzem megint nevetségessé tettek, és lényegében egyre jobban affelé hajlik ez a dolog hogy előbb utóbb komoly beszélgetés lesz erről... egy nagyon komoly döntéssel.

Nem bírom már, elfáradtam... belefáradtam hogy küzdjek, hogy kérjek, hogy bizonyítsak... mert ezeket már egy hónapja folyamatosan teszem és úgy érzem érzelmileg egy csőd leszek hamarosan. Mint akinek kitépték a szívét... bandukolok magányosan... de szeretem Őt, nincs mese... Nem tudok tőle elszakadni, mert szeretem ezt az angyalt... De ez az egész fáj és nem tudom rá a megoldást... Hiányoznak a régi barátok, akikkel lehetne beszélnem... kibeszélni a sok szart, ami a fejemben kavarog.

A srácnak biztos jó most... de egyelőre nem mutatom meg neki ezt az oldalt... sajnos ő is az orrom alá dörgölte az ő blogját, vagyis megtaláltam... de a lényeg hogy szörnyen haragszom hogy ilyet képes valaki tenni... képes kibeszélni a hátam mögött... nevetségesen érzem magam... és fogom is... nem tudom mit tegyek... írnék neki hogy haggyon már minket végre békén... de mit érne?

Számára egy senki vagyok... neki csak a nagy szerelme számít... de persze sok lánnyal beszél még, sok lelki társa van még... de mindegy... a lényeg hogy azt az embert szereti állítólag a legjobban, aki az én párom... egy lány, aki a világ legfontosabb kincse nekem... de tedd csak tönkre az amúgyis szar életemet barátom... itt a tőr, vedd és szúrj... ne csak szúrkálódj... ölj meg végre... vagy menj el...

az előző cikkekben elfelejtettem belinkelni ezt a csodás dalt... ami a blogomnak a címe is

a másik pedig már tényleg ide vág... egy jó kis alter ballada egy mauritius-i bandától

Igen, én csak egy fiú vagyok, aki szeret egy lányt... egyszerű a képlet...

ennyi vagyok, mégis remélem jelent ez valakinek valamit

Elnézést, hogy így kezdtem meg a blogoldalt...

Csak ez most tört ki belőlem, egy sör után, hullafáradtan...

De nagyon haragszom erre a kedves úriemberre... nagyon... és nem fogom megbocsátani neki ezt az egészet... nem akarok hallani róla... de sajnos még fogok... mert nem hagy békén... beleőrülök... legyen már valahogy mert ebbe így belehalok...

Nem is az a bajom hogy le kéne írnom hogy érzek, hanem hogy nem tudom mit írjak... Düh, féltékenység, szomorúság... valami ilyesmi kavarog bennem...

• Fáj minden...
• Fáj, hogy elmentél
• Fáj, hogy szeretsz és közben még is van valaki más... aki pár szóval minden meg akar változtatni... pedig ő még nem látott úgy mint én... én már mindenhogy láttalak, és szeretlek mindenhogy... és ez sosem múlik el... még ilyen sok minden után sem... nem tudok elszakadni, nem akarok elszakadni
• Fáj, hogy ilyen gerinctelen módon kellett valakinek bekavarni az életünkbe... hogy elhitesse hogy ő jobb mint én... mert nem jobb, nem...
   

Nem tehetsz tönkre egy kapcsolatot... nincs olyan hogy a szerelem legyőzi ezt az akadályt is... nem... te túlfutottál... és fájdalmat okoztál... hogy kérjelek hogy adj békét nekünk? hogy értsd meg hogy ez így nem jó... mert szeretem Őt, nekem csak ő van... ő az életem, ő kell nekem ha szomorú vagyok, ha boldog vagyok, ha nem sikerült a vizsgám, vagy ha sikerült a vizsgám... ha fáj ha nem lehet velem, ha közel van hozzám... Ő az életem... nincs más, csak Ő... ha elveszed az életem... te boldog leszel?

Talán az leszel... talán Ő is az lesz... és talán így volt megírva... és akkor majd egy részem meghal... egy nagy részem... és akkor többé nem kell félnetek... de ez nem így lesz... te is tudod...

Nem fogom elengedni, nem tehetem, és képtelen is vagyok... lehet hogy én csak ennyi vagyok de azt mind neki adtam, szemtől-szemben... nem mondanék le róla minden pénzért evilágon... mert sok mindent elvesztettem, Őt nem veszthetem... mert utána nekem nem lesz semmit... csak az űr...

Nem fogok sírni... megígértem... még is most folyik a könnyem... mert ez az egész úgy fáj mint még soha semmi... mond hát... mi ez ha nem szerelem?...